A Raben idén is gondot fordított a fiatalok pályaválasztására és szakmai tapasztalataik bővítésére

Nyomtatás | PDF letöltése

A Raben Trans European Hungary Kft. kiemelt hangsúlyt helyez a társadalmi felelősségvállalásra. Fontosnak tartja, hogy az ifjúság első kézből kapjon ismeretet a logisztika világáról és belelásson a vállalat életébe.

A Raben évről évre lehetőséget biztosít a fiataloknak, hogy betekintést nyerhessenek a szállítmányozás világába. Ezt a hagyományát idén is folytatva 2018.04.13-án egy harmincfős osztály érkezett a Raben telephelyére a Baktay Ervin Gimnáziumból. Elsőként Bolyki Ágnes marketing és PR szakértő előadása során nyerhettek betekintést a cég felépítésébe, kezdve egy kis történelmi áttekintéssel, majd ismereteket szereztek a vállalat CSR (társadalmi felelősségvállalás) tevékenységeiről.  

Ezt követően Kállay-Szabó Gabriellától, a cég HR vezetőjétől kaptak részletes tájékoztatást a Raben szolgáltatásairól és munkaköreiről, azon belül is, hogy milyen képesítés szükséges az adott pozíciók betöltéséhez. Ezen kívül külön felhívta a figyelmet a nyelvtanulás fontosságára, lévén hogy egy nemzetközi cégről van szó. A továbbiakban egy játékos próba állásinterjún vehettek részt, melynek hatalmas sikere volt. A program célja, hogy átsegítsék a diákokat korosztályuk legnehezebb döntésén, a pályaválasztáson. A fiatalok az elmúlt időszakban több szervezetet is meglátogattak, ennek köszönhetően a szakmák kiválasztása, újonnan szerzett ismereteikkel már gyerekjáték lesz.

Ezen a nagyszerű lehetőségen nem csak az érettségizőknek volt lehetőségük részt venni, ugyanis 2018.04.23-án huszonhárom diák érkezett a Raben-hez a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatói közül. Ők komplexebb előadáson vehettek részt, hogy belelássanak a munkafolyamatokba, és kézzelfoghatóvá váljon számukra a Nemzetközi Szállítmányozás és Logisztika tantárgy keretein belül már megszerzett elméleti tudásuk A szakma rejtelmeibe Wojciech Mlynarczyk vezette be őket, a Raben nemzetközi szállítmányozási üzletágvezetője.

Mind a két csoportnak lehetősége volt részt venni raktárlátogatáson; a túrával egybekötött előadást Pesti Róbert Cross-dock vezető tartotta. Az interaktív látogatás során ismeretet szereztek a raktári folyamatokról, és persze a kérdéseik sem maradtak megválaszolatlanul.

Egy hasonló kezdeményezéshez csatlakozott a pécsi Raben telephely, hiszen nem csak itt Budapest közelében, hanem vidéken is szeretnék megkönnyíteni a diákok továbbtanulási dilemmáját. Így a Pécsi Szakképzési Centrum Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziuma megszervezésével csatlakozott a vállalat a Logisztika napja programhoz, ahol a ’Szállítmányok raklap nélkül’ című előadást Mihovics Zoltán pécsi régióvezető tartotta.

A vállalat a jövőben is szeretné folytatni a kezdeményezést, valamint terveik között szerepel egy állandó együttműködés a Baktay Ervin Gimnáziummal. A nagy érdeklődésre való tekintettel biztosítani szeretnének a diákok számára egy állandó logisztikai szakkört. A vállalat ezen kezdeményezéseivel szeretné felhívni a figyelmet, hogy ne csak a jelenben éljünk, hanem gondoljunk a jövőre is.

 

A Baktay Ervin Gimnázium diákjaitól kapott visszajelzés:

„A RABEN-nél tett látogatásunk során sok érdekes dolgot láttunk és tapasztaltunk, melyek fontosak lehetnek a pályaválasztás során. Először meghallgattunk egy rövidebb előadást a cég működéséről, amely tartalmazta az ottani különböző munkalehetőségeket. Emellett megtekintettünk egy videót, melyben a cég dolgozói elmondták, miért szeretnek a vállalat munkatársai lenni.

Ezután két csoportra osztottak minket, az egyik csoport egy gyárlátogatást tett, a másik pedig elmerülhetett a logisztika rejtelmeiben egy újabb előadás során. Ráadásként az önként jelentkezők állásinterjún vehettek részt. Természetesen a két csoport helyet cserélt, hogy senki ne maradjon le semmiről. A raktárban tett séta legérdekesebb része a targoncák megfigyelése volt. Végül egy játékban vettünk részt, ahol a nyeremény egy játékteherautó volt.
Köszönjük a lehetőséget. A 10. A diákjai.”

15.05.2018
Hírlevél