Raben logo
csm_17.05.2018_62ae2f0f42.jpg

Így éri meg az olaszokkal üzletelni

2018.05.17
Olaszországban egy stabil kormány megalakítása általában – és éppen most, 2018-ban is – nehezebb ügynek tűnik, mint leszervezni egy privát vacsorát Donald Turmppal. Persze az olaszok többségét mindez nem különösebben érdekli, esznek, isznak, na meg ügyesen kereskednek – például velünk, magyarokkal is.

Az olaszokat csak az nem tartja jó fejnek, aki még nem hallotta az egyik híres (vagy inkább hírhedt) mondásukat: „Ha dolgozni támad kedved, pihenj le egy kicsit, és várd meg, amíg elmúlik“. Na, ugye, hogy tudnak élni! :) Persze az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy északon, a Trieszt–Verona–Milánó–Torino tengelyen, illetve a Pó-síkságon és a toszkán vidéken élők körében a németes mentalitás is felfedezhető.

Ennek persze történelmi okai vannak: Itália északi része sokáig a Német-római Császársághoz, illetve később több mai régiója a Habsburg Birodalomhoz tartozott. Tegyük hozzá: mindez nagyon nem tett rosszat Észak-Olaszországnak, hiszen a germán-latin kultúra keresztezésének köszönhetően pont annyira váltak lazává és precízzé, amennyire kell.

Úgyis mondhatnánk, a hi-tech gépgyártás, a világhírű autóipar, a műanyag-, illetve a textilipar nagyon jól megfér a folyamatos kávézással, a kora esti aperitivozással, a fociőrülettel, az elegáns öltönyökkel és vagyont érő bőrcipőkkel – sőt tökéletes kombót alkot Észak-Olaszország fejlett ipari és kereskedelmi kultúrája a divattal, meg a remekbe szabott gasztronómiával.

Pörgessük fel

De mi közünk nekünk, magyaroknak ehhez az egészhez azon kívül, hogy kicsit (nagyon) irigykedünk például a milánóiakra. Elég sok, és egyre több. Például az, hogy Olaszország, de elsősorban Észak-Olaszország – a sorrendben Németországot és Ausztriát követve – éppen most válik Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerévé.

Mindezt előre sejtette az a tény, hogy a Magyarországra vagy Magyarországról – közúton szállított – áruk mennyiségének tekintetében már 2016-ban a magyar-olasz viszonylat volt a „bronzérmes”.*

Míg a 2010-es évek elején és közepén a magyar-olasz kétoldalú kereskedelmi forgalom 7-8 milliárd eurót tett ki**, addig jelenleg már 10 milliárd eurós összértékről beszélhetünk, és Magyarországon mintegy 2500 olasz cég telepedett meg. Nyilván ezeknek a vállalkozásoknak az Olaszországba irányuló exportja, na és persze a hazai autógyártás ereje is „felelős” azért, hogy a magyar kivitel értéke meghaladja az Olaszországból érkező importét, vagyis a magyar külkereskedelmi egyenleg a jobb.

Szóval jól élünk egymásból, és ez remek hír, de az is igaz, hogy élhetnénk még jobban is. Massimo Rustico, Olaszország magyarországi nagykövete 2017 szeptemberében például azt mondta, hogy a következő években a magyar-olasz üzleti kapcsolatok még jobban felpörögnek.***

Ehhez persze arra is szükség lenne, hogy a magyar cégek bátrabban merjenek az olasz piacra lépni. Sokan már éltek is a lehetőséggel, ami abból is jól látszik, hogy Magyarország és Olaszország között naponta indulnak gyűjtőkamionok, és ezek a járatok – oda- és visszaúton – tele is vannak áruval.

Na, de mit visznek?

Sokakban biztosan felmerül a kérdés, hogy nekünk, magyaroknak mi olyan portékánk van, ami az olaszoknak nincs?
Ha jobban belegondolunk, nem sok minden. Jó, jó, a Tokaji – de annyi azért nem fogy a borok királyából Itáliában, hogy naponta több, palackokkal megrakott kamion forduljon a két ország között.

Akkor mégis mi tölti ki a Magyarországról induló áruszállító járművek rakterét? A válasz egyszerű: azok a Magyarországon előállított fogyasztói vagy ipari cikkek, amelyeknek ugyan bőven van versenytársa az olasz piacon, de jó ár-érték arányuk miatt keresettek. Az olaszok ugyanis nemcsak hazafiak, hanem tudatos és – a 2008 végén kirobbant válság óta egyre inkább – árérzékeny fogyasztók is.

Csak egy példa: míg korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a középosztálybeli olasz nők ne a megszokott, és persze borsos áron dolgozó olasz fodrászukhoz térjenek vissza időről-időre, addig ma már teljesen természetesen, hogy inkább a gombamód’ szaporodó kínai tulajdonban lévő „low cost” fodrászatok egyikébe térnek be, ahol 100-150 euró helyett 20-50 euróért készülnek a frizurák – persze a már alkalmazottként dolgozó olasz fodrászlányok által.

Szóval nagyot változik a világ a napfényes Itáliában is, és, ha egy magyar sütemény, üdítő, méz vagy bor olcsó és ráadásul finom is, az olasz vásárló bizony leemeli a polcról, és nemcsak azért mert összetéveszti az árucímkékre nyomtatott magyar trikolort az olasszal.

Ha egy magyar gépipari alkatrész beszerzési ára megfelelő, minősége pedig kifogástalan, az olasz ipari vállalkozó gondolkodás nélkül lecseréli akár az olasz beszállítóját is. Márpedig a magyar beszállítók jelentős része az árak és minőség tekintetében is versenyképes. Nem véletlen, hogy a gyűjtőjáratokon ipari termékek is helyet kapnak.

Olaszországból Magyarország irányában pedig azokat az olasz termékeket szállíttatják „gyűjtővel”, amelyeket itthon nem gyártanak: az FMCG területen minőségi, illetve jellegzetes olasz élelmiszerek, divatcikkek, home&decor termékek, háztartási textíliák, kis háztartási gépek, konyhai és szaniter felszerelések, kertészeti áruk, míg ipari fronton például műanyag alkatrészek, gép- és autóipari alkatrészek.

Megéri?

Persze ahhoz, hogy az olasz és a magyar termékek valóban versenyképesek legyenek a másik ország piacán, a szállítási és logisztikai költségeket optimális szinten kell tartani, mert az 1000-1500 km-es távolságból történő szállításnak természetesen ára van, amely logikus módon beépül a végső, fogyasztói árba is. Nem mindegy tehát, hogy mennyi az annyi.

Szerencsére a gyűjtőszállítás – amikor egy kamion rakterében több megbízó áruja is „utazik“, és mindenki a csak az általa igénybe vett kapacitásért fizet – eleve költséghatékony megoldás, amely Olaszország és Magyarország között is kiválóan működik, jellemzően 3-4 napos tranzitidővel.

A legkomfortosabb a door-to-door rendszerű szállítás, vagyis az az eset, amikor a logisztikai szolgáltató házhoz megy az áruért, és azt közvetlenül a címzetthez szállítja. A piacon olyan komplex megoldásokat biztosító szállítmányozók is vannak, amelyek Olaszországban, Közép-, illetve Kelet-Európában is kiterjedt disztribúciós hálózattal rendelkeznek.

Ezek a cégek arra is képesek, hogy megoldják az Olaszországból érkező áruk teljes regionális vagy helyi elosztását a kereskedelmi vagy ipari partnerek felé, és persze a közép- és kelet-európai gyártók termékeinek olaszországi disztribúciója sem okoz gondot számukra.

Mindez azt jelenti, hogy például egy olyan magyar cég, amely olasz termékek magyarországi és/vagy közép-, illetve kelet-európai kereskedelmében érdekelt, egy kézből kaphat komplex – például raktározást, jövedékitermék-adminisztrációt, csomagolást és címkézést is magába foglaló – megoldást, hasonlóképpen ahhoz a magyar céghez, amely egy nagy levegővétel után úgy dönt, hogy megcélozza a több mint 60 milliós olasz fogyasztói piacot.

Ha pedig így dönt, a jól dönt, de legalábbis a precízen szervezett áruelosztás miatt nem kell majd aggódnia, mert a megfelelő logisztikai szolgáltatónál – amely rendelkezik olasz leányvállalattal, és ismeri a helyi szokásokat, íratlan szabályokat is – ugyanazt a minőségi és biztonságos szolgáltatást élvezheti, mint az olasz cégek. Így elérhető az, hogy kifizetődő legyen az „olasz meló”.

Források:

(*) https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/jelszall/jelszall16.pdf (14. ábra)

(**)hita_kgsz_2013_csatar_dora (PPT)

(***) https://magyaridok.hu/kulfold/olaszorszag-lesz-magyarorszag-harmadik-legnagyobb-uzleti-partnere-2205796/