Fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel hangol a jövőre a tízéves Raben Trans European Hungary Kft.
A logisztikai ágazat a gazdasági válság idején is állja a sarat, az Európai Unió mobilitási csomagja azonban már rövid távon is nehézségeket okozhat a szektor hazai szereplőinek.
Az alapításának tizedik évfordulóját ünneplő Raben Trans European Hungary Kft. az elmúlt öt évben megduplázta árbevételét, és az idén már 10 milliárd forintot megközelítő forgalomra számít. A gyűjtőszállítmányozási piacon vezető szerepet betöltő cég eközben további technológiafejlesztésen, valamint kapacitás- és létszámbővítésen dolgozik.
Mérlegen az elmúlt tíz év: több mint négyszeresére nőtt az árbevétel
A Raben Trans European Hungary Kft. 2010-ben jött létre az Európa 13 országában jelen lévő Raben Group hazai leányvállalataként, két jelentős magyarországi piaci szereplő akvizíciója nyomán. Szinte azonnal megkezdődtek a fejlesztések, amelyek közül kiemelkedik a dunaharaszti központi raktár bővítése. A 4000 négyzetméternyi átrakó (cross-dock) raktár megépítése a gyűjtőszállítmányozási tevékenység fejlesztését szolgálta, a veszélyes áruk tárolására pedig egy, a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő, úgynevezett ADR-raktárat alakítottak ki. Az első évet mintegy 2 milliárd forintos árbevétellel zárta a cég, az idén pedig már a 10 milliárd forintot is megközelítheti a mutató.
Nélkülözhetetlen, ezért válságálló?
A fuvarozási, szállítmányozási, logisztikai ágazat különleges helyzetben van a járványügyi korlátozások és a globális válság közepette, a szolgáltatásai nélkül ugyanis ténylegesen leállna a gazdaság.
Árvai Csaba, a Raben Trans European Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „az iparág egyes szegmenseit eltérő mértékben ugyan, de mégis érintették, érintik a pandémia miatti intézkedések. A közúti fuvarozás teljesítménye mintegy 30 százalékkal esett vissza, ami számos hazai vállalkozásnak okoz súlyos gondokat. Tovább nehezíti a helyzetet az Európai Unió mobilitási csomagja, amelynek egyes rendelkezései ellen a minap többek között a magyar kormány is keresetet indított az Európai Bíróságon. Fennáll a veszélye, hogy következő években hatályba lépő szabályok egyenlőtlen feltételeket teremtenek a közösség egyes tagállamai között, és ennek a kelet-európai piaci szereplők látják majd kárát – nemcsak a konkrét passzusokból, hanem a hatóságok eltérő jogértelmezésének és szabályalkalmazásának lehetőségéből adódóan.”
A vállalat tapasztalatai szerint a járvány első fázisában a készletek felhalmozása jellemezte a piacokat, a fogyasztás visszaesése azonban már egy hónap elteltével éreztette negatív hatását a teljes ellátási láncban. A logisztikában is jól kitapintható volt ez a folyamat, amely nemzetközi viszonylatban gyorsabb, belföldön kissé lassabb volt. A csökkenés üteme a második negyedévben jelentősen felgyorsult, majd a korlátozások enyhítésével konszolidáció, illetve csekély növekedés következett. A harmadik negyedév végén szokásos emelkedő tendencia elmaradt, ami a járvány másodlagos hatásaira – a belső fogyasztás, illetve az export visszaesésére – is rámutat.
Új lehetőségek a piaci szereplők előtt
A logisztikai piac keresleti oldala az utóbbi években a minőségi szolgáltatások felé mozdult el. Továbbra is fontos a költséghatékonyság, de előtérbe kerültek a komplex megoldások, valamint olyan tényezők, mint a megbízhatóság, a biztonság, az átláthatóság és a kapcsolattartás minősége.
„Ahhoz, hogy ezeknek az elvárásoknak megfelelhessenek, a szolgáltatók egyik legfőbb eszköze a digitalizáció, a valós idejű információkhoz való hozzáférés. Mindezeket nem kizárólag az ügyfelek igényeire reagálva kell alkalmazniuk, hanem mindig új technológiákat, eljárásokat kifejlesztve kezdeményezni a változást. Ez a szemlélet hozzájárulhat ahhoz, hogy ne csak a gyártás, hanem a szolgáltatások terén is magasabb hozzáadott értéket teremtsünk, és a hazai üzleti környezet még vonzóbbá váljon a külföldi befektetők számára” – húzta alá Árvai Csaba.
Az elmúlt egy év két legjelentősebb fejlesztése a kézbesítés fényképpel történő igazolása (Picture Confirming Delivery – PCD), illetve a szállítmány várható érkezési idejének meghatározása (Estimated Time of Arrival – ETA), amelyet Magyarországon a gyűjtőszállítmányozásban eddig egyedüliként alkalmaz a Raben Trans European Hungary Kft.
A PCD keretében a disztribúciós megbízás teljesítését, azaz a küldemény kézbesítését fotóval, geokoordinátákkal és a szállítási adatok elektronikus továbbításával igazolja a cég az ügyfélnek. Az eljárás idén tavasszal sikerrel debütált, mivel nemcsak átlátható, hanem teljes mértékben érintkezésmentes kézbesítést tesz lehetővé.
Az ETA szolgáltatás lényege, hogy valós idejű közlekedési információk alapján kétórás intervallumra szűkíthető a szállítmányok várható érkezési ideje, ami jelentősen megkönnyítheti a gyártásban vagy a kereskedelemben tevékenykedő ügyfelek tervezési, ütemezési folyamatait.
A jövő az innovatív megoldásoké
A Raben Group csoportszinten is nagy hangsúlyt fektet a folyamatok és szolgáltatások digitalizációjára és automatizálására. A cégcsoport Genius Lab nevű kutató és fejlesztő osztálya a robot- és dróntechnológia, a dolgok internete (Internet of Things – IoT), a valós idejű adattovábbítás és -feldolgozás számos területén elemzi a további értéknövelő szolgáltatások lehetőségeit. A cél a hatékonyság és az átláthatóság fokozása, a modern technológia mellett azonban továbbra is elengedhetetlen az emberi munkaerő, ennek jegyében a következő öt-tíz év tervei között szerepel a magyarországi saját depók számának növelése, ezzel párhuzamosan pedig a jelenlegi 340 fős munkavállalói létszám jelentős bővítése. A Raben az idén tavaszi gazdasági visszaesés kezdetén tovább növelte dolgozóinak számát, és az akkori kölcsönzött munkaerőt is teljes létszámban átemelte saját állományába, a dolgozóknak így nemcsak stabil, bejelentett munkahelyet, hanem egészségmegőrzési és szakképzési, karrierépítési programokat is kínál.
A Raben Trans European Hungary Kft. számokban
További híreink
2024.11.26
A Raben és a Sieber egyesíti erőiket Svájcban
2024.07.02
Új RO e-Transport rendszer Romániában
2023.12.18
Tájékoztató szolgáltatási díjaink változásáról
2023.09.30
Útdíjemeléssel kapcsolatos tájékoztató
2023.04.24
Eurohub: új struktúrát élesít a Raben Group
2023.04.21
Tovább az ESG útján – Elérhető a Raben legújabb Fenntarthatósági Jelentése
2023.04.20
Újabb fejlesztéssel erősít a gyűjtőszállítmányozásban a Raben
2023.03.02
Hétezer laptoppal a rászorulók oktatásáért
2022.10.05
Szórakozás a munkahelyen, avagy nyári tábor a logisztikai központban
2022.09.15
Együttes erővel a kibocsátásmentes szállításért