Raben logo
szállítmányozás Raben

Számíthatunk egymásra

2018.12.07
A stabilitás a logisztikában is valódi érték. Stabilan működő fuvarozócégek nélkül például az európai és belföldi ellátási láncok biztonsága is sérülékennyé válhat. Európai és magyarországi szállítmányozóként, illetve logisztikai szolgáltatóként fontosnak tartjuk, hogy fuvarozó partnereinket minden lehetséges módon támogassuk, hiszen a logisztikai szektor új kihívásaira csak együtt adhatunk megfelelő válaszokat.

A közúti fuvarozók Európában, és azon belül Magyarországon is rendkívül nehéz „terepen” dolgoznak. Az idei év januárja és novembere között a tehergépjárművek üzemanyagként szolgáló gázolaj ára mintegy 12%-kal növekedett. Ez annak ellenére visszavetheti a fuvarozók üzleti eredményét, hogy az üzemanyagár-drágulásából adódó többletköltségeket a legtöbb esetben – a szolgáltatói szerződésekben rögzített módon – felárként érvényesíthetik a megbízókkal, jellemzően a szállítmányozókkal, illetve logisztikai szolgáltatókkal szemben. Az üzemanyagár viszonylag magas szintje azonban nem az egyetlen nehézség, amellyel a közúti fuvarozóknak szembe kell nézniük.

A másik előttük tornyosuló probléma a szállítási szektorban válságjellegűvé duzzadó a munkaerőhiány. A jó sofőrökért ádáz harc folyik a fuvarozók között, és ezt a küzdelmet gyakran a bérek felüllicitálásával vívják, ami szintén gyengíti üzleti tevékenységük jövedelmezőségét. A fuvarozóknak ráadásul a versenyképességük megőrzése érdekében és a hatályos környezetvédelmi szabályozásoknak való megfelelés miatt fuvareszközeiket, tehát teherautó- és kamionflottájukat is folyamatosan korszerűsíteniük kell. Ez egyébként elemi érdekük is, hiszen a korszerűbb járművek üzemanyag-fogyasztása alacsonyabb, menettulajdonságai kedvezőbbek.

A jobb, korszerűbb flotta tehát gazdaságos üzemeltetés tesz lehetővé a fuvarozók számára, akik így versenyképesebb díjakat adhat, és persze a megbízók számára is vonzóbb, ha az alvállalkozó járművei „fiatalok”. A fuvarozóknak tehát folyamatosan invesztálniuk kell jármű- és eszközparkjuk fejlesztésébe, de – például a már említett bérköltség-növekedés miatt – ez egyre nehezebb feladat. Abban, hogy működésük fenntartható pályán maradjon, nekünk, szállítmányozóknak, logisztikai szolgáltatóknak felelősségünk, és persze támogatói lehetőségünk is van, hiszen megbízóikként mi jelentjük a kapcsot az árutulajdonosok és köztük. Mi, a Rabennél kifejezetten keressük is azokat a lehetőségeket, amellyel tompítani tudjuk a fuvarozó alvállalkozókat érő – és persze áttételesen az ellátási láncokat veszélyeztető – negatív külső hatásokat.

Kártya, de nem játék

Úgy tapasztaljuk, hogy a magyarországi fuvarozók alapvető problémája a forgótőke hiánya. Pontosan látjuk, hogy a technológiai fejlesztések, a flotta fiatalon tartása, valamint a meredeken emelkedő sofőrbérek finanszírozása egyre nagyobb teher számukra, ezért ott igyekszünk segíteni, ahol annak a legnagyobb szükségét látjuk. Ez pedig az üzemanyagköltségeik csökkentése, illetve üzemanyag-vásárlásaik kvázi előfinanszírozása egy tudomásunk szerint Magyarországon egyedülálló konstrukcióban. Egészen pontosan arról van szó, hogy idén szeptembertől megállapodtunk a Shell Hungary Kereskedelmi Kft.-vel, azaz a Shellel arról, hogy – rajtunk, a Rabenen keresztül – fuvarozó alvállalkozóink számára olyan partnerkártyákat bocsát ki, amelyekkel közel 200 magyarországi Shell-töltőállomásnál tankolhatnak kedvezményes áron, készpénzforgalom nélkül. Az árelőny a tankolás mennyiségtől, illetve összegétől független. A 7,5 tonna és az azt meghaladó össztömegű járművekkel rendelkező alvállalkozóink számára az is lényeges információ, hogy a partnerkártyával a kereskedelmi gázolaj áfa-visszatérítés adminisztrációja is megvalósítható.

Többszörös haszon

A partnerkártya használatának előnye azonban nemcsak az alacsonyabb árú üzemanyag, hanem az is, hogy nincs készpénzhasználat, azaz a sofőröket nem szükséges az üzemanyag-vásárlás miatt készpénzzel ellátni. Ami pedig az egyik legfontosabb: tankoláskor nem fuvarozó alvállalkozónk fizet, hanem mi, a Raben. Arról van tehát szó, hogy nem fuvarozó partnereink finanszírozzák előre a szállítások teljesítéséhez szükséges üzemanyagot, hanem mi, a megbízó. Összességében tehát olcsóbb üzemanyaggal és előfinanszírozással segítünk.

A vásárolt – kedvező árú – üzemanyagról minden hónap végén számlát állítunk ki a partnerkártya-programban résztvevő fuvarozópartnereink számára. Arra is van lehetőség, hogy alvállalkozóinknak a tankolt üzemanyag (továbbszámlázott) árát ne direkt módon kelljen kifizetniük irányunkban, hanem számukra már az üzemanyag-vásárlások összegével csökkentett szolgáltatói díjat utaljuk át. És ezzel még messze nincsen vége az előnyök sorának. Szintén jelentős hasznuk van fuvarozó partnereinknek abból, hogy üzemanyag-vásárlásaik transzparenssé válnak. Kérésüknek megfelelően – például hetente vagy kettő hetente – az egyetlen gombnyomással „előállítható” tankolási listákat elküldjük számukra elektronikus úton. A lista alapján rendkívül jól kontrollálható az üzemanyag-vásárlás és felhasználás, akár járműre vagy sofőrre leképezve. Fuvarozó partnereink számára ugyan cégnévre szóló, tehát bizonyos szempontból „biankó” kártyákat biztosítunk, de „házon belül” a kártya sorszáma vagy egyéb jelölés alapján már képesek olyan azonosítási rendszert kialakítani, amely révén a cég vezetése – a kártyakiadás megfelelő adminisztrációjával – láthatja, hogy egy adott járműhez vagy sofőrhöz milyen üzemanyag-felhasználási tendenciák köthetők.

Partnerünk, a Shell nemzetközi tapasztalatai és tényadatai szerint a kártyák bevezetése és használta már az első pillanattól kezdve érezhetően csökkenti üzemanyag-felhasználást, azáltal pedig költségcsökkenést eredményez. A költségek csökkenéséhez tehát nemcsak az olcsóbb üzemanyag járul hozzá, hanem az is, hogy a sofőrök tisztában vannak azzal, hogy az üzemanyag-felhasználás kontroll alatt áll, ami felelősebb járművezetést ösztönöz. A fuvarozók persze korábban is mérték, figyelték az üzemanyag-vásárlási és felhasználási tendenciákat, de a benzinkúti számlákon alapuló statisztikák, kimutatások készítése jelentős mértékű adminisztrációval járt, értékes munkaórákat kötött le, és persze, mint minden manuális vagy részben manuális kalkuláció, hibákra is lehetőséget adott.

A partnerkártyáink mögötti digitális adatgyűjtés, adatbázis, illetve pillanatok alatt készíthető riportok révén fuvarozó alvállalkozóink adminisztrációs terhei is nagymértékben csökkenek, a kalkulációk hibamentessé válnak. A kártyákkal történt üzemanyag-vásárlások alapján végzett kontroll nemcsak lehetőség, hanem – a program szeptemberi indulása óta – már gyakorlat is partnereink körében. Többségük heti rendszerességgel kéri tőlünk a listát az előző heti tankolásokról. A listák tételei alapján elvégzik az üzemanyag-felhasználással kapcsolatos kalkulációkat, vagyis az olcsóbb gázolaj-vásárlás, illetve az általunk vállalt előfinanszírozás mellett a program egyéb előnyeit is kihasználják. Kezdeményezésünk kedvező fogadtatását bizonyítja, hogy a partnerkártyát igénylők köre folyamatosan bővül. A program sikerének „üzenete” pedig az, hogy a fuvarozókkal számíthatunk egymásra, megbízóink pedig arra, hogy a stabil alvállalkozói hátterünk révén továbbra is versenyképes árú szolgáltatásokat biztosítunk számukra.